(Egy Real-szurkoló véleménye a Valencia elleni meccsről. Nyilván nem minden realos gondolja ugyanezt, de sokan biztosan elég hasonló következtetésre jutottak.)

A Real Madrid három hete kezdte leadogatni a Barcelonával szemben sokáig gondosan őrzött tízpontos előnyét, mikor hazai pályán két pontot vesztett a Málaga ellen. Frusztráló este volt az egy realosnak: a csapat vezetett 1-0-ra, tökéletesen kézben tartotta a meccset, a második félidő egy jó részében percenként dolgozott ki ziccerközeli helyzetet - az utolsó tíz percben aztán érthetetlen módon idegeskedni kezdett a csapat, a játék káoszba fordult, és ahogy kell, egy tökéletes szabadrúgás formájában becsapott a ménkő.

Akkor még lehetett bosszankodni, hogy ha Özilék nem Benzemával akarnak gólt rúgatni, vagy nem pártol isteni szerencse a Málaga mellé, akkor marad minden a régiben, marad a fagyos mínusz tíz Barcelonában.

Vasárnap, a Valencia elleni csata hajrában már bosszankodni sem volt kedv. Megint ingerült lett a Real, megint kevesebb volt a foci, mint a harc, megint két pontot bukott a csapat. És ott volt Pepe, aki egyedül is képes lenne keserűvé tenni még egy olyan bajnoki címet is, melyet minden idők legkiválóbb fociját produkáló csapata elől halászhatna el a Real. Pár hónap szélcsend után már-már kezdtünk megfeledkezni a portugál terrorista szokásos merényleteiről, erre egy fontos rangadó hajrájában, hazai pályán a saját csapattársát kezdi rugdosni, miközben telik az a rohadt idő.

Semmi patetikus ítélet, bőven elég annyi: ilyen áron még ez a bajnoki cím sem kell.

Az előny már csak négy pont, a Real április második felében két Bayern elleni BL-elődöntő közt a Barca színe elé járul a Camp Nouba, de még a Bilbaót is le kellene gyűrnie idegenben. Nem lehetetlen, hogy maradjon valami ebből a négy pontból, de ahhoz futball kellene, nem kevesebb, de nem is több. Csak futball.