meddő mezőnyfölény

Az APOEL Nicosia jobb csapat, mint a Manchester United, mivel előbbi bejutott a BL-ben a 16 közé, utóbbi pedig nem.

Az Omonia Nicosia jobb csapat, mint az APOEL Nicosia, mert jobban áll a ciprusi bajnokságban.

Az Omonia magyar-brazil játékosa, Leandro nem fér be a magyar válogatottba, pedig – mivel az Omonia erősebb a ManUnitednél - jobb játékos, mint Ryan Giggs és Wayne Rooney.

==>> A magyar válogatotté a világ legjobb csapata.

Tango 12-nek hívják majd a jövő évi foci-Eb hivatalos labdáját. A név régi tradíciókat kelt életre, az első Tangót ugyanis az 1978-as vébén vetették be, később aztán lett olasz, spanyol és európai változata. Hivatalosan az Eb-csoportok kijevi sorsolásán, december 2-án mutatják be a Tango 12-t a szervezők.

A Barcelona legutóbbi hat vereségének egyetlen közös nevezője van: egyszer sem lépett pályára a csapat veterán védője, Carles Puyol.

A 2010/11-es idényben összesen ötször kapott ki a Barcelona, különböző sérülései miatt ezen meccsek egyikén sem játszott Puyol. Legutóbb szombaton, a Getafe otthon kaptak ki a katalánok, ismét a 33 éves védő nélkül.

Guardiola három edzői éve alatt kilencszer kapott ki bajnokin a Barca, ebből hatszor Puyol nélkül. Guardiola számos variációt kipróbált, Sergio Busquets, Javier Mascherano, Thiago és Eric Abidal is szerepelt a védelem közepében, de egyik sem tűnt megnyugtató megoldásnak.

Barca-vereségek 2010/11-ben:
2010. szeptember 11., bajnoki: Barca-Hercules 0-2
2011. január 19., spanyol kupa: Betis-Barca 3-1
2011. február 16., Bajnokok Ligája: Arsenal-Barca 2-1
2011. április 20., spanyol kupa-döntő: Real Madrid-Barca 1-0
2011. április 30., bajnoki: Sociedad-Barca 2-1.

Az AC Milantól kétszer két gólt kapott a Barca a BL-ben, rögtön az elsőnél, Pato gyors találatánál bizonytalan volt, ki fogja a brazilt, később pedig a San Siróban tűnt gyengének a védelem a középpálya és a támadósor teljesítményéhez képest.

Szeptemberben a Valencia 22 perc alatt két gólt vágott a Barcának, ráadásul Roberto Soldado kihagyott egy ziccert, amivel félidőben 3-1-re vezethetett volna.

Puyol erőt, határozottságot és szervezettséget visz a Barca védelmébe, nem hagyja lankadni csapattársai figyelmét. A spanyol nemrég arról nyilatkozott, hogy folytatja a játékot, amíg csak tudja - Guardiolának ugyanakkor ki kellene dolgoznia egy rendszert a távolléte esetére is.

David Beckham megcsinálta, amiért az Egyesült Államokba szerződött, bajnok lett a Los Angeles Galaxy csapatával. A kaliforniai drukkerek a döntő után a "Beckhamet akarjuk" transzparenssel jelezték, el tudnák viselni, hogy az angol sztár továbbra is csapatukban játszana. Pedig 2009-ben, amikor Beckham visszatért a Milannál töltött kölcsönjátékból, még haza akarták küldeni, amihez alkamasint hozzájárult a sebzett lelkű csapattárs, Landon Donovan A Beckham-kísérlet című bestsellere is. Az amerikai válogatott kulcsjátékosa ebben többek között azzal osztotta az angolt, hogy nem teszi eléggé oda magát az edzéseken, nem viseli szívén a csapat sorsát, és ráadásul még nem is igazi vezér, aki példát mutat a többieknek.

Becks azóta nem a frizurája miatt lett szimpatikusabb az amerikai közönség szemében (hol van már az irokéz vagy a szőke copfos imidzs) , sokkal inkább azért, mert kiosztott tizenöt gólpasszt, alárendelte magát a csapat érdekeinek, és a számláján pihenő fontmilliók ellenére úgy hajtott, mintha az élete múlna rajta.

Pedig 36 évesen megtehetné, hogy felváltva játszik otthon a négy gyerekkel, a hat angol bajnoki címet, a BL-győzelmet, a Reallal nyert spanyol bajnokságot, a 115 angol válogatottságot már senki nem veheti el tőle.

Beckham nem tartozik a futballtörténelem legnagyobb zsenijei közé, de már a fénykorában is rettentő idegesítő volt, amikor a világ egyik fele azzal intézte hogy nem több egy jó szabdrúgásokat lövő divatmajomnál, aki csak azért vitte olyan sokra, mert bármit el lehet adni vele. Volt szerencsénk egyszer élőben látni a galaktikus Real egyik BL-meccsét, Zidane-nal, Ronaldóval, Roberto Carlossal, és amíg a többi világsztár egy kicsit kedvetlenül hozta le a kötelezőt,  Beckham az oldalvonal mellett akkorát gürizett, olyan alázatosan szántotta a pályát sokszor a többi világsztár helyett is, hogy ilyen kemény melózást azóta is csak kevésszer láttunk.

Amikor 2010 márciusában a Milan-Chievo olasz bajnokin elszakadt az Achilles-ína, elszállt a reménye arra, hogy ott legyen a válogatottal a dél-afrikai vébén, de tudni lehetett, nem fogja feladni, amint lehet, visszatér a pályára, és így is lett. A comebacket a mostani bajnoki cím koronázta meg, Beckham az év visszatérője lett az MLS-ben, egyben jelezte, lehet, hogy Messi és Cristiano Ronaldo már népszerűbb nála, de még mindig elég jó ahhoz, hogy egy harmadik ország bajnokságában is csúcsra érjen.

Beckham pályafutásában a válogatott az egyetlen szépséghiba, bár Capello helyében - főleg Rooney csoportkörre szóló eltiltásának fényében - meggondolnánk, nem tudna-e a társak hasznára lenni egy-két kifliszerűen csavarodó beadással vagy precízen kivitelezett szabadrúgással. Igaz, ismerve az angol válogatott nagy tornákon előadott produkcióját, talán Beckhamnek is jobb, ha nem teszi ki magát egy újabb leégésnek.

Nemcsak Magyarországon, külföldön is gyakran megtalálják a futballistákat azzal, hogy a teljesítményükhöz képest aránytalanul sok pénzt keresnek. Ez alól Anglia sem kivétel, ahol egy kimutatás szerint az élvonalban az évi átlagfizetés meghaladja az egymillió fontot, miközben az országban az átlagbér alig több 34 ezer fontnál.

Magyarországon a labdarúgók fizetése az esetek többségében hétpecsétes titoknak számít, nagyon ritka, ha egy profi futballista a nyilvánosság előtt is vállalja, hogy mennyi a bére. A közelmúltban a Honvédhoz hazatért Torghelle Sándor beszélt az [origo]-nak adott interjúban arról, hogy a Fradiban ötször többet kereshetett volna, de hogy pontosan mennyit, azt ő sem árulta el.

Külföldön, elsősorban Nyugat-Európában kevésbé szégyenlősek a játékosok, bár általában csak a legnagyobb sztárokról lehet tudni, hogy pontosan mennyit is tesznek zsebre. Egy angol internetes oldal most közzétette, hogy az elmúlt 25 évben miként változott Angliában a profi focisták átlagkeresete az első osztálytól a negyedik vonalig bezárólag.

25 év, negyvenhatszoros fizetés

A www.sportingintelligence.com nevű portál, amely igyekszik tényszerűen foglalkozni a sport minden területével, nemrégiben nyilvánosságra hozta a Profi Labdarúgók Szövetsége (Professional Footballers' Association - PFA) adatait arról, hogy az 1984-85-ös idénytől kezdve miként alakult a labdarúgók átlagbére.

A dokumentum az 1991-92-es szezonig bezáróan mind a négy profi ligáról tartalmaz információkat, onnantól kezdve a Premier League fizetései már nem szerepeltek benne, ám azokat a honlap különböző források alapján megbecsülte. A táblázatban nemcsak a labdarúgók bére szerepel, hanem az is, hogy ez évről évre hány százaléknyi változást (az esetek többségében emelkedést) jelentett, és miként viszonyult a brit átlagbérekhez.

Érdemes megjegyezni, hogy az adatok csak az alapbérről szólnak, vagyis a különböző bónuszokat, prémiumokat nem tartalmazzák - ezek akár meg is duplázhatják a táblázatban szereplő összeget. A fizetések emelkedése azonban még így is egészen elképesztő: 25 év alatt az angol első osztályban az átlagbérek a negyvenhatszorosára növekedtek.

A legnagyobb növekedés rendre akkor történt, amikor új tévészerződés lépett életbe. Az 1997-98-as idényben az előzőhöz képest több mint 28 százalékkal kerestek többet a focisták, köszönhetően a friss tévészerződésnek, és hasonló okból nőtt az átlagbér 2001-ben 20,4, 2007-ben pedig 18,98 százalékkal.

Az átlagbér harmincnégyszerese

Az is jól látszódik a táblázatból, hogy milyen szélesre nyílt az olló a Premier League és az alacsonyabb osztályok között. 25 évvel ezelőtt egy élvonalban szereplő focista átlagosan alig másfélszer annyit keresett, mint egy másodosztályú, az előző idényben viszont a Premier League-ben az átlagfizetés az ötszöröse volt a Championshipének.

A negyedosztályhoz képest még nagyobb a differencia: 25 éve egy élvonalbeli játékos közel háromszorosát kereste egy negyedik vonalbélinél, most viszont majdnem harmincszor annyi a fizetése. Ugyanígy az angol átlagbérekhez képest is elszálltak a Premier League-ben: az első osztályú játékosok természetesen 25 éve is jobban kerestek, mint egy átlagember, hiszen két és félszer annyit tehettek zsebre, mára azonban keresetük már az átlagbér harmincnégyszeresére rúg.

Nagyot változott tehát a világ, és a fordulópontot sokak szerint egy olyan esemény jelentette, amelynek januárban volt az 50 éves évfordulója. Egészen 1961-ig ugyanis Angliában maximalizálták a profi játékosok fizetését, mégpedig heti 20, vagyis évi 1040 fontban. A PFA azonban 1960 decemberében úgy döntött, hogy amennyiben nem törlik el ezt a szabályt, akkor sztrájkolni fog, így aztán a liga 1961. január 18-án engedélyezte a kluboknak, hogy heti 20 fontnál is többet fizessenek játékosaiknak.

Egy bányász nem tudja lefogni Matthewst

Mindezt heves vita előzte meg. A játékosok részéről a két későbbi sikeredző, Bobby Robson és Brian Clough érvelt, utóbbi például azt mondta: "Ugyanúgy jogomban áll tárgyalni a szerződésemben lévő fizetésről, mint mindenki másnak." A másik oldalon ugyanakkor a Stoke City akkori elnöke, Albert Henshall kijelentette: "A játékosok követelése tarthatatlan. Még azt is elképzelhetetlennek tartom, hogy heti 30 fontot kapjanak".

Yaya Touré heti 240 ezer fontért gürizik a Manchester City középpályáján

Volt, aki azt mondta, hogy egy szénbányász sem keres heti 20 fontnál többet, mire a Bolton Wanderers játékosa, Tommy Banks (aki korábban maga is dolgozott bányában) így fogalmazott: "Minden elismerésem a bányászoké, de nem hiszem, hogy le tudnák fogni Stanley Matthewst jövő szombaton". Az 1961-es döntést követően a Fulham rögtön heti 100 fontos fizetést kínált sztárjának, Johnny Haynesnek, de a legtöbb egyesület nem állt be rögtön a sorba.

Az idény végén azonban az angol liga két kiemelkedő sztárja, Jimmy Greaves és Dennis Law is Olaszországba igazolt, ahol több pénzt kerestek, és így lassan az angol klubok is kénytelenek voltak engedni. A Manchester United északír zsenije, George Best lett az első, aki megkapta a heti ezer fontot 1968-ban; az első heti 10 ezer fontos fizetésű a liverpooli John Barnes lett 1992-ben; Roy Keane 1999-ben harcolta ki magának a heti 50 ezer fontot; Sol Campbell 2001-ben már heti 100 ezret kapott az Arsenaltól; jelenleg pedig a Manchester City focistája, Yaya Touré keresi a legtöbb pénzt - hetente 240 ezer fontot.