Nem-nem, ebben az írásban egyáltalán nem Kassai Viktor - azaz Vad II. István - játékvezető hazaküldést érő hibájáról lesz szó. Hanem arról, hogy mint 2008-ban az osztrák-svájci Európa-bajnokságon, úgy most a lengyel-ukránon sem jutott tovább egyik rendező sem. És más kiscsapatok sem.

Zárójelben: az ilyen ukrános dolog soha nem csak a bírókon múlik. Az stimmel, hogy ha megadják a gólt, más lett volna a kedd esti ki-ki meccs dramaturgiája, de hogy pontosan hogyan változott volna meg a menet, azt úgysem tudjuk meg soha. Különben is, annak a csapatnak, amely mínusz egy pontról indul, jobban oda kell tennie magát, már ha képes rá. Egy szó, mint száz, a jobb ment tovább, és kész.

Az tehát a helyzet, hogy a legjobb nyolc közt csak egy válogatott van, amellyel a papírforma szerint nem kellett számolni. Az oroszok a náluk gyengébb görögök sikerét bánják - tetszettek volna nyerni, volt rá kilencven perc -, minden más favorit örvendhet. A hollandok kiesése innen nézvést nem meglepetés, a németek vagy a portugálok nem gyengébbek náluk.

Vagyis az a meglepetés, hogy nincs meglepetés, az esélyesek éltek esélyeikkel. Pedig épp az Európa-bajnokság az, ahol lehet számítani rá, hogy nagyra nőnek a törpék. A világbajnokságokat mindig óriások nyerik, brazilok, argentinok, németek, spanyolok, franciák, olaszok. Eb-n ezzel szemben olyan is történhet, hogy a semmiből érkező, szupesztárok nélkül felálló dánok vagy görögök tarolnak, mint 1992-ben vagy 2004-ben.

A jégkorong-világbajnokságokon gyakran érvényesül a Stanley Kupa-effektus. Ha mindig azok a válogatottak nyernének, amelyeknek a legerősebb a keretük, minden döntőt Kanadának kellene játszania az Egyesült Államokkal. Ehhez képest ilyen tán még sosem volt, és az idén például egyikük sem jutott négy közé. Egyszerű ennek az oka: a tengerentúliak számára fontosabb a végső NHL-siker, mint a világbajnokság. Azért hajtanak egész évben, akkor motiváltak igazán. Az európai hokisok számára viszont a nemzeti színek többet jelentenek - így verheti a gyenge Szlovákia a masszív Kanadát.

A képlet a futballra is vonatkoztatható, legalábbis elvben. A kisebbeknek többet jelent ötvenezer szurkoló előtt kavarni, mint az egész évben ötven-hatvan tétmeccsen - ezen belül főként a Bajnokok Ligájában - önmagukat halálra hajtó szupersztároknak. Ezért nyerhettek 2004-ben a görögök, hiába nem nyerhet soha a BL-ben a Panathinaikosz vagy az Olimpiakosz.

Az elmélet tetszetős, ám a gyakorlat ezúttal rácáfolt. Az persze igaz, hogy ötletes és tartósan szép futballra a nagycsapatoknak sem futja, csakhogy a nagyobb tudás eddig rendre felülkerekedett a lelkesedésen. A lengyeleknél és az ukránoknál motiváltabb senki más sem lehetett, hiába, miközben kizúgtak a jobb sorsra érdemesebbek közül a dánok és a horvátok is. Kelet- és Közép-Európa csont nélkül elfogyott.

Ez idő szerint úgy néz ki, a futball nyugati játék maradt, a képleten nem ez a torna fog változtatni. Nagy pénz, nagy foci, a motiváció majd máskor kap főszerepet. Már csak abban lehet bízni, hogy a fiatalos lelkesedés végül mégis felülkerekedik a fárasztó és unalmas rutinon. Ahogy a csoportkörben is tette. Ugye nem kérdés, hogy kinek szurkolok mostantól?